2018. március 5.

Bemutatom a Kislakás-tervezőt!

Az utóbbi hónapokban amilyen nagy csend volt itt a blogon, éppen olyan nagy szorgalommal dolgoztam valamin, amit most végre elmesélhetek nektek is! Tulajdonképpen az ötlet már régóta a fejemben volt, épp most néztem vissza, hogy már a 2016-os (!) évkezdő bejegyzésben ott volt, hogy szeretnék hasznos információkat megosztó e-book-okat írni. Nos, bár korábban is voltak rá törekvéseim, most vált teljes mértékben valósággá a gondolat!

A hasznos információkat megosztó e-book-okból egy egész sorozatot tervezek készíteni, melynek összefoglaló neve Otthontervező Füzetek. Úgy gondolom, ez jól utal a tartalmára, ugyanis ezek a füzetek főként azoknak fognak segíteni, akik lakberendező nélkül, saját maguk szeretnének belefogni otthonuk megtervezésébe, átalakításába, felújításába. Azonban mindezt hasznos információkkal felvértezve, tudatosan szeretnék megtenni.

Az Otthontervező Füzetek első kiadványa a Kislakás-tervező, mely elsősorban a kis alapterületű lakások megtervezésére, berendezésére koncentrál, sok hasznos információval, tippel, trükkel, és egy élő példával: egy 27 négyzetméteres kislakás komplett tervezési folyamatával. Az e-book közel 70 oldalas és 10 fejezetből áll. Tematikailag úgy épül fel, hogy minden fejezet tartalmaz egy hasznos információkat megosztó részt, majd a példa lakás vonatkozó tervezési részleteit, valamint egy feladatot-feladatgyűjteményt, amelyet a saját lakásodra vonatkozóan alkalmazhatsz.


Ha rászánod az időt, hogy végigolvasd a füzetet, akkor már a hasznos információk és a példa lakás tervezési folyamatának bemutatása alapján is sokat tanulhatsz. Ha azonban az egyes fejezetekhez tartozó feladatokat is elvégzed, akkor nagyon sokat tehetsz azért, hogy egy sokkal jobban szervezett, praktikus otthonod legyen, hiszen egy lakberendező szempontjait, munkamódszerét kapod meg.

Ha felkeltette az érdeklődésed a Kislakás-tervező, akkor itt olvashatsz róla bővebben és ugyanitt meg is rendelheted, március 5-18. között ráadásul bevezető áron:
http://www.otthonesdekor.hu/kislakas-tervezo/ 

Mindeközben pedig már töröm a fejem a további kiadványokon is, a következő nagy valószínűséggel a Fürdőszoba-tervező lesz, valamint tervezek ingyenes kiadványokat is!

Ha követtek az alábbi csatornákon, akkor nem fogtok lemaradni semmiről:

2018. március 3.

Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 7. - Videó a látványtervekből

Régen hoztam már új részt a kislakásos sorozatomból, pedig vannak ám fejlemények! :) Ezúttal az előtte képeket és a látványterveket gyűjtöttem össze videós formában, hiszen izgalmas egymás után látni, hogy miből mi lesz, az egyes helyiségek hogyan fognak átalakulni. A videó ugyan még tavaly került fel a youtube-csatornámra, a blogra most lett időm feltenni.. :) Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzétek meg, hamarosan az elkészült lakásról is megmutatom a fotókat! :)


A videót ide kattintva tudjátok megnézni:



A lakást bemutató sorozat részei:
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 1. - Előtte képek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 2. - Az alaprajz módosítása
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 3. - Fürdőszoba látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 4. - Konyha látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 5. - Nappali látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 6. - Színes alaprajz
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 7. - Videó a látványtervekből

2017. december 26.

Boldog Karácsonyt!

Az utóbbi időben kevésbé voltam aktív itt a blogon, de szeretnék majd "visszatérni"! Addig is, így az ünnep vége felé közelítve nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, egy saját készítésű adventi dekorral. :)



Fotó: saját

2017. október 16.

10+1 ötlet a csodás gyerekszobához

Az utóbbi időben sok-sok gyerekszobás inspirációt gyűjtöttem, melyet meg is osztok veletek! :) Szerintem most igazán jó dolog lehet gyereknek lenni, hiszen olyan kreatív, inspirációkkal teli kuckót alkothatunk nekik, amelyben öröm játszani, kuckózni, aludni, sőt még tanulni is!

Na persze, a különböző életkori igények szerint általában ez a helyiség változik a leggyakrabban, éppen ezért jó terep arra is, hogy időről-időre megújuljon. Ráadásul a kreativitásunkat is megcsillogtathatjuk, hiszen a gyerekszoba az a helyiség, ahol (szinte) semmi sem sok, bátran halmozhatjuk a különböző ötleteket. A mai bejegyzésben 10+1 inspirációt gyűjtöttem ehhez.

1.) Különleges formájú ágy: 
Az ágyak közül a "házikó" formájú a legújabb őrület, melyet fából készítenek. Akár natúr színben is hagyhatjuk, de is le is festhetjük a szoba színeivel harmonizáló árnyalatra. A házikó forma mellett a "félhold" típus is nagyon menő, ezt kislányoknak ajánlom! :)




2.) Egyedi ágytámla:
Ha maga az ágy nem is különleges, mégis egyedivé tehetjük egy szép formájú ágytámlával. Ez a darab itt igazán csodálatos, ráadásul a színe is remekül illeszkedik a szoba színeihez, és itt-ott visszatér, például az éjjeli szekrénykén, vagy a díszpárnán.


3.) Egyedi bútorok:
A gyerekszobát különlegessé tehetjük egyedi bútorokkal is, főként, ha kicsi a rendelkezésre álló hely. Készíttethetünk olyan emeletes ágyat, ami alatt kuckózásra is van hely. Ha szűk a szoba, terjeszkedjünk felfelé, és alakítsunk ki olyan szekrényeket, amik az ágy felett helyezkednek el.



4.) Baldachin és/vagy sátor:
A baldachint inkább kislányszobába, míg a sátrat kislány- és kisfiúszobába is ajánlom! A baldachint tehetjük az ágy fölé, vagy akár a szoba egyik sarkába is. A lányoknak készült sátrat díszíthetjük virágokkal, míg a fiúshoz a szoba színeihez passzoló színű, mintázatú textilt válasszunk.





5.) Egyedi falfestés:
Szuper ötlet az egyedi falfestés is! Ha nem választunk túl bonyolult mintákat, vagy projektor segítségével a falra tudjuk vetíteni a mintát, akkor akár magunk is elkészíthetjük. A hegyeket formázó háromszögek, vagy a szálas technikával készült maciforma könnyen kivitelezhető.



6.) Krétatábla
A krétafalak, krétatáblák ötlete nem mai, de még mindig favorit a gyerekszobákban! Ha a krétatábla különleges formájú, mint itt, akkor nemcsak kreatív alkotófelület lesz, hanem a szoba egyik dekoreleme is. Jó hír, hogy már kaphatóak pormentes kréták is, amivel a takarítás is könnyebb lesz!


7.) Képtartó polcok:
A képtartó polcok igen kevés helyet foglalnak, így keskeny, szűk szobákban is remek megoldást jelentenek. Amellett, hogy képeket teszünk rá, a kedvenc könyveket is tárolhatjuk rajtuk. Érdemes többet tenni egymás fölé, hogy még hangsúlyosabb legyen ez a falfelület.


8.) Különleges képek:
A gyerekszobában rendkívül fontos a képi világ, hiszen a képek megmozgatják a gyerekek fantáziáját, és akár mesevilágot is kerekíthetnek belőlük. Éppen ezért figyeljünk oda a képek gondos megválasztására! A képek esetében is igaz, hogy minél több, annál jobb, de érdemes figyelni arra, hogy színekben, tónusban passzoljanak egymáshoz, vagy a szoba színeihez!




9.) Gömbláma:
A gömblámpa is sláger a gyerekszobákban! Előnye, hogy a szoba színeihez igazítva választhatjuk ki a gömbök színeit, így igazán különleges és hangulatos dekorációs elem lesz! Ráadásul remek hangulatvilágítást ad, a sötétben félve elalvó gyerekek számára pedig megnyugvást ad.




10.) Párnák:
Párnából a gyerekszobában sem lehet elég! Ráadásul, a négyszög vagy kör alakú párnák ideje már a múlté, a párnák formája az alakzatokhoz igazodik, így létezik ma már felhő, esőcsepp, kaktusz, macifej, vagy éppen "hegycsúcs" formájú párna is. Kis kézügyességgel magunk is elkészíthetjük!




+1 Függönyök, árnyékolók:
A függönyözés is fontos kérdés a gyerekszobában, hiszen a gyerekek nappali pihenéséhez fontos, hogy teljes sötétséget tudjunk számukra biztosítani, így jó szolgálatot tesznek a teljesen fényzáró függönyök. Nagy felület esetén a szín és a mintázat is befolyásolja a szoba hangulatát, érdemes odafigyelni arra, hogy harmonizáljon a szoba többi elemével! Ha tetőtéri ablakokról van szó, akkor se feledjük az árnyékolást: a VELUX webshopjában remek megoldásokat találsz!




Forrás: pinterest, Velux

2017. október 11.

Őszi kuckózás a nappaliban

Az ősz az az időszak, amikor igazán jó az otthonunkban "kuckózni". A hűvös, sötét estéken, esős, fázós hétvégéken puha takarókba burkolózhatunk, és egy bögre forró tea mellett olvasgathatunk, megnézhetünk egy filmet, vagy a szeretteinkkel tölthetjük az időt.

Szerintem a nappali a lakás "lelke", a saját lakásunkban is ezt szeretem a legjobban, és itt cserélem a legtöbbször a kiegészítőket. Ősszel mindig elfog a vágy, hogy minél puhább textilekkel vegyem körbe magam, ilyenkor előkerülnek a vastagabb takarók, plédek, a szőrmés kiegészítők és a dekorációt is ősziesre hangolom, rendszerint néhány új szerzeménnyel.

A legfrissebb állapotot most lencsevégre is kaptam, szerintem igazán hívogató és kellemes lett a végeredmény, én minden részletét imádom! :) Kis rendezkedéssel a létrapolc most átkerült a kanapé mögé, és annak sem tudtam ellenállni, hogy új szerzeményekkel dekoráljam! :)

A legújabb kiegészítőimet az Korzók kínálatából válogattam. A Korzó az Auchan hipermarketek előterében lévő üzleteket és szolgáltatásokat foglalja magában. Ha a nagybevásárlás mellett az otthonotokat is szeretnétek meglepni valamivel, akkor érdemes nyitott szemmel járni a Korzókon, hiszen számos olyan üzlet van, ahol lakáskiegészítőket vásárolhattok, többek között a Jysk, Pepco, Cserépváros, Hepi Otthon, illetve a virágboltok kínálatát – Brandt Virág, Horváth Virág – is érdemes szemügyre venni!


Az őszi kuckózás elengedhetetlen kellékei a párnák és a takarók. Ebből szinte nem is lehet elég! Nekem most a legújabb kedvencem az őzikés párna a Jysk-ből, illetve a szőrmés ülőke, amit a Pepco-ban vettem, szerelem volt első látásra! Ráadásként hihetetlenül jó áron volt! :)


A létrapolc adta magát, hogy szebbnél szebb kiegészítőkkel dekoráljam. Ezúttal kisebb-nagyobb vázák, kaspók, mécsestartók kerültek rá, illetve egy kis "üzenőházikó", amibe fekete-fehér, őszi feliratot nyomtattam. Na és persze a lightbox is új, "kuckózós" feliratot kapott! Egy kis pozsgással, piros bogyós virággal, bordó színű levelekkel lett teljes a kép.



A pinterest remek forrás, ha ötleteket, inspirációkat keresünk, és akkor is, ha valami nyomtatható feliratot vadászunk. A "hello fall" feliratot egyszerűen csak kinyomtattam fekete-fehér nyomtatóval, körbevágtam, és már mehetett is a kis üzenőtáblába, mint az ősz hírnöke.



És ha már DIY, akkor készítettem még egy kis őszies dekorációt is a nappaliba, a fenti felirat, és néhány őszi levél felhasználásával. Nemrég a Jysk-ben vásároltam egy nagyon klassz, rézszínű drótból készített üzenőtáblát, amely remek lehetőséget nyújt arra, hogy dekorációként szolgáljon.

A nyomtatott felirat mellett egy kis üvegcsét is ráerősítettem, amibe virágot helyeztem. Az erdei séta során gyűjtött leveleket pedig kis facsipeszekkel rögzítettem rá. A táblához alapból jár néhány, de nekem volt itthon más típus is, ami kicsit kisebb, és több is volt belőle, így végül azokat használtam.


Bízom benne, hogy nektek is legalább annyira tetszik az ősziesre hangolt nappalink, mint nekem! :) Ha pedig szeretnétek beszerezni a képeken látható kiegészítőket, akkor íme a lista, hogy mi honnan való.

Az új kiegészítők beszerzési helyei:
fehér szőrmés ülőke: Pepco
szürkésbézs takaró: Pepco
őzikés párna: Jsyk
fekete fém mécsestartó: Jysk
kis szürke kaspó: Jysk
nagy világosszürke váza: Jysk
kisebb sötétszürke váza: Jsyk
zöldesszürke mécsestartó: Jysk
üzenőházikó: Pepco
rézszínű üzenőtábla: Jysk

JYSK üzletek a Korzón: Budakalász, Debrecen, Miskolc Dél és Fót
PEPCO üzletek a Korzón: Budaörs és Maglód

NYEREMÉNYJÁTÉK!!! :)
A Korzóval úgy gondoltuk, kedveskedünk Nektek egy kis meglepetéssel is. A Korzó Inspiráció Facebook oldalán ITT találsz egy egyszerű kérdést, amelyre kommentben kell válaszolnod. A válaszhoz böngészd át alaposan a szuper őszi lakásdekorációs kiegészítőimet! Lájkolj, kommentelj, és a tiéd lehet egy 10.000 Ft értékű JYSK ajándékutalvány! :)


Fotók: saját
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...